HÓMENŐK KUPA – 2019

A Hómenők kupasorozat harmadik és negyedik állomásain veszünk részt, mondhatjuk, hogy már hagyományszerűen. Ezt a két versenyt rendezik Eplényben, így természetes, hogy nem hagyjuk ki a játékos, amatőr versenyzés lehetőségét.

Idén már néhány alkalommal sikerült pályát is tűznünk a heti edzéseinken, így volt lehetőségük egy kicsit gyakorolni a gyerekeknek. 

Nagyon büszkék vagyunk mindenkire, aki vette a bátorságot, és elindult a versenyen, és külön kiemelnénk azokat, akiknek a lábán idén volt először síléc, és nagyon szépen végigjöttek a nehéz pályán.

A hangulat nagyszerű volt, mint mindig, a Hómenők rendezői csapata szépen levezényelte a versenyt, és a gyerekek boldogan tértek haza a szuper ajándékokkal, érmekkel és oklevelekkel.

A sízést imádjuk, tökéletesen kiegészíti a vitorlázást a téli időszakban, és nagyon örülünk, hogy népes csapattal nevezhettünk már, hiszen egyre nő a PÖFF Sícsapata is!

Gratulálunk a bátor szülőknek, akik Masters kategóriában indultak, és nagyon gratulálunk Árpinak, aki a fiatal edzőket meglepve harmadik helyen végzett a mesterek versenyén!

Jövőre folytatjuk!